fbpx

Marketing féligazság, aminek ne dőlj be – Pontról-pontra cáfolunk meg hülyeségeket

A minap szembe jött velünk egy hirdetés, amelynek témája „Instagram fotós workshop” volt.

Ez nagyjából azt jelenti, hogy néhány óra alatt megtanítanak „vizuális brandet építeni” egy telefon és néhány applikáció segítségével.

Milyen jól hangzik, nem?

Még mielőtt bárki elhinné azt, hogy ez VALÓBAN, 100%-ban lehetséges, tisztázzuk, hogy nem így van.

Illetve természetesen meg fognak tanítani arra, hogy hogyan használj filtereket mire figyelj, amikor fotózol és ez rendben is van. A probléma az, hogy a hirdetés azt az érzetet kelti, hogy az önmagunk vagy a közönségünk „gyönyörködtetésén” kívül más, valós eredményei is lehetnek a workshopon megtanultaknak.

Aki dolgozott már profi marketing kampányon vagy akinek készítettek profi kampányt (és a szolgáltatója normálisan dokumentálta azt a részére), az tudja, hogy telefonos képektől valós eredményt várni naiv dolog.

A probléma az, hogy mindezt úgy próbálják meg előadni, hogy ez kiváltja a profi fotózást vagy a profi marketing fotózást és még eredményeket is produkálnak a kurzuson megszerzett tudás alapján elkészített fotók.

Egy dolgot el kell fogadni:
A PROFIT SOHA NEM HELYETTESÍTI
A NEM PROFI.

Egy profi markteting vagy branding szolgáltatásban – legyen az fotózás, grafika, szövegírás, weboldal készítés, kampány menedzsment, bármi, – abban benne van a tudás, a tapasztalat és az eszköz.

Egy profi marketing vagy branding szolgáltatás nem csak egy perspektívából szemlél és alkot. Miért? Azért, mert a marketing egy nagyon összetett dolog. És a fotók ennek az összetett rendszernek a fő elemei.

Félreértés ne essék! Természetesen nem azt mondom, hogy innentől minden egyes képedhez, amit posztolsz, hollywoodi stábot kell hívnod. Viszont azok a fotók, amelyektől eredményeket vársz, azok bizony nem telefonnal fognak elkészülni. Akkor sem, ha a legújabb iPhone ????

Ha a marketinged eredmény-orientált, vagy az szeretne lenni, akkor biztos vagyok abban, hogy érzed a különbséget a két irány között. Ha nem, akkor egyértelműsítem: A profi szolgáltatásokkal azért nem szabad összekeverni a nem professzionális szolgáltatásokat, mert a profi szakemberek pénzt termelnek a bankszámládra, a nem profi szolgáltatások pedig maximum gyönyörködtetnek, ami ideig-óráig tök jó.

Nézzünk néhány pontot a hirdetésből, amelyek sajnos szomorú szakmai butaságok.

„Te is képes leszel úgy fotót szerkeszteni, ahogy a fotósok teszik”

Ez azért nem igaz, mert a fotósok egészen egyszerűen nem telefonos applikációkkal szerkesztenek telefonos fotókat. Hatalmas túlzás és ferdítés sajnos. Félrevezeti a célközönséget és megpróbál fals dolgokat elhitetni az olvasóval azért, hogy jelentkezzenek a kurzusra.

 „Rengeteg dolgot ki lehet hozni egy képből, és nagyon sokféle képpen lehet alakítani különböző editálási beállításokkal”

Ez igaz. Viszont a kérdés az, hogy gyönyörködni / gyönyörködtetni szeretnénk vagy azt, hogy megvásárolják a termékünket / szolgáltatásunkat és tényleg márkát építeni széles közönség körében?

A rengeteg variáció közül melyik az a beálltás, színezés és fényelés, amelyre kattintani is fognak és amely értékesíteni is fog? Megtanulunk szépet csinálni. De ez miért lesz jó? Miért nem olyat csinálunk, amely által a befektetett idő, energia és pénz megtérül?

„Egy fotót szerkeszteni nem csak fotósok privilégiuma”

Ez is igaz. Viszont úgy szerkeszteni, hogy branding szempontjából és főként értékesítés szempontjából jól teljesítsen, az a fotósok + a marketing szakemberek együttes kiváltsága. Hiszen ők rendelkeznek a megfelelő szakmai tudással és tapasztalattal az aktuális trendekről, fogyasztói magatartásról adott iparágakban.

Ne várjuk azt, hogy néhány applikáció és trükk megismerése után az eredményeid 90 fokban felfelé fognak mutatni. Félre ne értsd, nem akarom elvenni a kedved, mert fontos, hogy a posztjaid igényesek legyenek és a feed egységes képet mutasson, viszont a két irány, cél és főként eredmény nem ugyanaz!

„A mai telefonokkal nagyon magas minőségű fotókat lehet készíteni, ha szakszerűen használjuk, és néhány fotózási alapelvet is betartunk.”

Részben ez is rendben van, DE ne felejtsük el, hogy a fénykép alapja a FÉNY. Azért hívják FÉNYképnek. Ha nincsenek megfelelő fényeid, akkor utómunkával sem lesznek profik főleg nem magas minőségűek a képeid. Tehát ez az állítás sem állja meg a helyét és féligazság, amely félrevezeti a vállalkozókat és hamis képet alakít ki bennük, amely csalódásokhoz vezethet.

Ha telefonnal annyira jó reklámanyagot lehetne összerakni, akkor a Coca-cola is telefonnal készített fotókkal reklámozna. A valóság viszont az, hogy még az Apple sem úgy reklámozza a telefonjait, hogy olyan fotókkal mutatja meg a termékeit, amit a csúcskategóriás saját telefonjával készít, bármennyire is jó marketing fogás lenne.

Az aktuális legújabb, legjobb iPhone (nem a legnagyobb tárhellyel, mert az most nem releváns) kb. 360 000 Ft-tól beszerezhető. Egy fényképezőgép váz, ami már valóban profi kb. 760 000 Ft-tól kezdődik + az optikák + a fények + a vaku, stb. Ugye nem várjuk ugyanazt a két kategóriától? És főleg nem várjuk el azt, hogy ugyanolyan hatást gyakoroljanak a célközönségedre? (És itt még nem beszéltünk az X órás kurzuson megszerzett tudás vs. a több éves fotós tudás közti különbségről.).

Összegezve: Nem mondom, hogy ne vegyél részt olyan kurzusokon, amelynek a tudását hosszú távon tudod hasznosítani. Azt viszont javaslom, hogy igyekezz a marketing eszközöket és az azoktól várható eredményeket a helyükön kezelni. Így egyrészt nem ér csalódás, másrészt pedig sokkal eredményesebb leszel.

Szeretnéd tudni, hogy hogyan készülnek azok a reklámfotók, amelyek BIZTOSAN eredményeket fognak hozni Neked, mert valós tapasztalatok alapján készülnek el?

AKKOR KATTINTS IDE:
WWW.REKLAMFOTOK.HU

Díjmentes marketing stratégiai tanácsadás

Kérd most az ingyenes marketing stratégiai tanácsadást, ami valóban hasznodra lesz!

Mindent átbeszélünk

Telefonos vagy online konzultáción átbeszéljük a terméked, szolgáltatásod.

Megnézzük, hogy állsz most

Felmérjük a jelenleg meglévő marketinged (weboldalad, szövegeid, hirdetéseid).

Azonnal reagálunk és válaszolunk a kérdéseidre

Már szóban, azonnali reakciót és javaslatokat kapsz a marketingedre

Tudni fogod, hogyan tovább

A cégedre szabott, marketing stratégiai tanácsadást, árajánlatot és szolgáltatás ismertetőt küldünk Neked e-mailben.

Mindez díj- és kötelezettség mentesen.

A tanácsadásban leírjuk, hogy milyen eszközökkel, milyen platformokon, milyen költségek mellett, hogyan fejleszthető a marketinged.